Fehértavi darvadozás

Fehértavi darvadozás az alapítvány támogatásával

Az európai daru-népesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál. Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak. A legutóbbi 6 év monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a Szegedi Fehértavon tartózkodó darvak létszáma november közepén 20-30 000-es létszámmal tetőzik.

E rendkívüli természeti látványosság széles körű megismertetésére, a természet értékeinek, a természetvédelem fontosságának bemutatását célzó fesztivál jellegű ökoturisztikai program, a Fehértavi Darvadozás 2014-ben 3. alkalommal került megrendezésre a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány támogatásával.

A Fehértavi Darvadozás fontos küldetése a széles körű természetvédelmi tudatformálás, a szórakoztatva tanítás. Ennek megfelelően az évente, november közepén sorra kerülő fesztivált többféle felvezető program előzi meg.

  1. A természetfotó pályázaton három kategóriában lehet képeket beküldeni. Az évről-évre ismétlődő “daru” és “víz, az élet forrása” kategória mellett valamelyik, Magyarországon előforduló, a récefélék (Anatidae) családjába tartozó madárfaj művészi megjelenitése volt az idei pályázat témája. Ezzel a kategóriával a Fehértavi Darvadozás szervezői évről-évre más, a Szegedi Fehértóra jellemző madárcsoport kívánnak bemutatni. (A fotókat természetesen bármilyen más élőhelyen is lehet késziteni.) A pályázatra idén 15 pályázó 85 fotóval nevezett.

  2. A gyermekrajz pályázattal a leginkább fogékony, 4-14 éves korosztályt célozzuk meg. Téma: a madárvonulás gyermekszemmel. Három korcsoportban (óvodás, alsó-, és felső tagozatos) idén az ország 88 településéről több, mint 1400 rajz érkezett.

A Fehértavi Darvadozás a fotósoknak még egy csemegét kínál: a Fotós Futamot. A Fotós Futam célja Szegedi Fehértó őszi hangulatának, természeti szépségeinek, élővilágának, valamint az alföldi táj ökoturisztikai lehetőségeinek művészi megjelenítése és népszerűsítése. A Fotós Futam során, meghatározott napokon és helyszínen készült digitális fényképeket a zsűri a III. Fehértavi Darvadozás rendezvényközpontjában, a Postakocsi Csárdában a verseny napján, nyilvános vetítésen értékeli. Ezen a megmérettetésen idén 35 fő vett részt. A fotók témáját tekintve négy kategóriában (állat, makro, tájkép, Darvadozás) külön díjaztuk a tükörreflexes, és kompakt fényképezőgépekkel készített felvételeket.

Ugyancsak a természetvédelmi ismeretterjesztést szolgálja a Fehértavi Darvadozás péntek délelőtti eseménye, a Természetkutató Diák Akadályverseny, amelyen a terepen, önállóan megoldott játékos természetrajzi feladatokkal kell megbírkózni a 3 fős, 7-10. évfolyamos csapatoknak. A nevező csapatoknak “beugró” feladatként már egy természetvédelmi posztert kell elküldeniük a KNPI szakemberei számára. A feladat komolyságát jelzi, hogy idén a nevező 19 csapatból csak 10 indulhatott a terepi versenyen.

A fesztivál rendezvényközpontja Szatymazon, a Postakocsi Csárdánál van. A Fehértavi Darvadozás évről-évre visszatérő programpontjai:

  • kisvonatozás a fahértavi halvasúton,
  • lovaskocsis idegenvezetés a Sirály Tanösvény mentén,
  • madárgyűrűzési bemutató,
  • kerékpártúra,
  • “darudübögő” táncház,
  • esti és hajnali darules,
  • bábos természetrajzi mesesarok.